|
Újévi fogadáson köszöntötte a meghívott vendégeket az egyetem, a megye, a város, és az MTA Veszprémi Területi Bizottsága (Veab) vezetése a Pannon Egyetemen, a napokban, ahol harmadik alkalommal adták át a Királyi Régióért díjat, melyet idén a Pannon Egyetemnek ítéltek.
A kampusz hatvan éves múltját, a Pannon Egyetem innovációs, kutatási-fejlesztési tevékenységét emelte ki köszöntőjében dr. Rédey Ákos rektor. –Az egyetem fejlődése közös ügyünk, melyben meghatározó szerepe van az együttműködésnek – vélekedett.
Az összefogásról beszélt a megyei elnök. Lasztovicza Jenő szerint legfontosabb, hogy megőrizzük hitünket, mely egyben a jövő záloga.
Debreczenyi János polgármester a napjainkban elhatalmasodott erkölcsi válságra helyezte a hangsúlyt mely állítása szerint még kedvezőtlenebb hatású, mint a pénzügyi és gazdasági válság. Utalt Marian Cozma halálára, amikor a tragédia idején a városnak sikerült példát mutatnia emberi tartásból, politizálásból. –Változás előtt állunk, élnünk kell az előttünk álló lehetőségekkel, és a jövőben a közösség érdekében ténykedő vezetőket kell választanunk! – tekintett előre a város elöljárója.
Bíró Péter, a Veab elnöke, akadémikus szerint nemzetünknek szellemi és erkölcsi megújulásra van szüksége. Reményei szerint a jövőben a tudomány és a kultúra újra méltó helyre kerül a társadalom értékrendjében.
Az újévi fogadáson harmadik alkalommal adták át a Királyi Régióért díjat, amit ezúttal a hatvan esztendős Pannon Egyetem nyert el. A rangos elismerést dr. Rédey Ákos rektor vette át Pál Bélától, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnökétől.
Az intézmény jelenleg öt karral, kihelyezett képzésekkel, és több telephellyel működik. Tizenegy akkreditált doktori iskolájával, eredményes kutatóival és kutatásaival nemcsak országosan, hanem nemzetközileg is híressé, elismertté vált – fogalmazott dr. Rédey Ákos rektor, aki hangsúlyozta azt is, hogy a felsőoktatási intézmény a régió gazdasági fejlődésének egyik kulcsszereplője, hiszen olyan szakembereket képez, akikre a térségben működő gazdasági társaságoknak szükségük van, fenntartva ezzel a régió versenyképességét.
A fogadáson a Légierő Zenekar, valamint Árvai Brigitta, a tehetséges fiatal pápai előadó fokozta az ünnepi hangulatot.

 |