Accessibility Tools

Skip to main content

Tiszta, virágos Veszprém megye díjátadó Pápán

2012. november 26

A megújult pápai Régi Városháza aulájában került sor a Veszprém Megyei Önkormányzat által évente megrendezésre kerülő közterület szépítési verseny díjátadójára november 23-án.

Minden a versenyre nevező település győztesnek mondhatja magát, hiszen hozzájárult a környezete. ezáltal a megye szebbé tételéhez - hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében Dr. Áldozó Tamás, a házigazda Pápa polgármestere.
Hagyományt teremtett az elmúlt években a Tiszta, virágos Veszprém megyéért megmérettetés, amelyre 2012-ben minden eddigi részvételi rekordot megdöntve 64 település nevezett - mondta el Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke, majd díjakat és okleveleket adott át a megjelent városok és falvak képviselőinek. Az ünnepségen jelen volt Polgárdy Imre a megyei közgyűlés alelnöke is.
A települések lélekszáma alapján öt kategóriában hirdettek győzteseket a pályázatban. A 300 fő alatti teleülések között az első helyet Szentbékkálla érdemelte ki, a második díjat Bakonyság polgármestere vehette át, míg a harmadik helyen Döbrönte végzett. A 300-500 fő közötti települések versenyében Kisapáti bizonyult a legjobbnak, megelőzve a második Balatonudvarit és a bronzérmes Paloznakot. Gógónfa győzött az 500 és 1000 fő közötti települések versengésében, mögötte Nyárád végzett a második, míg Marcaltő és Nagygyimót harmadik helyezést ért el.
Az 1000 és 3000 fő közötti települések között Alsóörs kapta az első díjat, míg a második helyen Balatonederics és Ugod osztozott, a harmadikon pedig Városlőd végzett. A 3000 fő fölötti települések versenyében Balatonfüred és Tapolca osztozhatott a képzeletbeli aranyérmen, a második díjat Pápa, a harmadikat pedig Várpalota kapta. A díjazásban nem részesült települések munkáját oklevéllel és könyvjutalommal ismerte el a megyei önkormányzat.
A verseny díjazását idén a megyében működő alábbi vállalkozások is szponzorálták amelyért a versenyt életre hívó Veszprém megyei Önkormányzat köszönetét fejezte ki.

  • Pápai Talajerőgazdálkodási Kft,
  • Sylvestris Kertészet pápai és balatonfüredi telephelye
  • a veszprémi székhelyű Fórumkert Kft.

A díjátadón ünnepi műsorukkal léptek fel a pápai Balla Róbert Téri Általános Iskola tanulói.

Összes hír 2009-től napjainkig